A korábbi, sales oldalas posztokban már sokat írtam arról, mi kell ahhoz, hogy egy landing oldal igazán sikeres legyen, most pedig szeretnék élveboncolni néhányat az aktuális, 2020-2021-es oldalak közül.
Az interneten nagyon sok „A … év legjobb landing oldalai” cikket találhatsz, főleg angolul, de nem mindegyik magyarázza el, mitől is jó az adott oldal. Én most ezekből állítottam össze egy válogatást, részletes elemzéssel, hogy tanulhass belőle, illetve magyar példákkal kiegészítve, hiszen a hazai célcsoport nem feltétlenül ugyanazt szeretné látni, mint a nemzetközi.
Nem ígérem, hogy megírom „Az év legjobb landing oldalai” cikket, mert nagyképű lennék, ha azt állítanám, hogy láttam az összes sales oldalt a világon, és ebből szemezgettem ki a legjobbakat:) De láttam jónéhányat itthon és külföldön is, sokat írtam, a sajátjaimat teljesen én állítottam össze, és rendszeresen olvasok hasonló cikkeket, ezért talán van némi rálátásom:D
Vágjunk is bele, kezdődjön az élveboncolás!
Először egy kis ismétlés:
Milyen egy jó sales oldal?
Korábban már átbeszéltük, hogy a jó sales oldal elsősorban elad, ez a legfőbb ismérve. Idegenek oldalait boncolgatva persze nem láthatjuk a pontos statisztikákat, de bizonyos következtetéseket le lehet vonni, és persze azt is meg tudjuk nézni, mi a közös bennük, mi lehet a sikerük titka.
Néhány sikeres sales oldal
Ezek most formailag nem feltétlenül landing oldalak, azokkal már foglalkoztam korábban ebben a cikkben. Most inkább olyanokat szedtem össze, amik nagyon aktuálisak, és amik valamilyen célt akarnak elérni, többségében vásárlást.
Khan Academy
Ezt az egyik „fantasztikus landing oldalak” cikkben találtam, és rögtön megtetszett, mert olyan példa, ami sok ügyfelemnek gondot okoz: különböző célcsoportokat kell megfogni, egyetlen oldalon. Kicsit csaltam, mert formailag ez nem hagyományos landing, hiszen a legtetején van menüsor, de ha megnézed, lejjebb görgetve ez eltűnik, és nem marad más, csak az üzenetek. Méghozzá képernyőnként 1 üzenet, ami nagyon fókuszálttá teszi a tartalmat.
De térjünk vissza a célcsoport kérdésköréhez: hogyan is csinálja, hogy 3 célcsoportot szólít meg egyszerre? Hiszen itt a diákok, a szüleik és a tanárok is érdekeltek a regisztrációban.
Az elején egy olyan üzenet van, ami mindháromnak érdekes, egyszerű, és azonnal átmegy: For every student, every classroom. Real results. Vagyis minden diáknak, minden tanteremben, igazi eredményekkel. Ez egyértelműen mindenkinek szól:) Alatta van 3 gomb a 3 célcsoportnak, tehát aki tudja, hogy ezt keresi, az rögtön tud kattintani. Ez a 3 gomb elnavigál az oldalról, rögtön a feliratkozásra visz. Itt én úgy csináltam volna, hogy az oldalon belül viszem a látogatókat 1-1 üzenetre, hogy megerősítsem bennük a lényeget, és csak utána a feliratkoztatásra. Kíváncsi vagyok, hogy voltak-e erre vonatkozó tesztek.
A blokk alján van egy lefelé mutató nyíl, rákattintva a következő blokkra ugrik, ez nagyon jó, mert átvezet a következő üzenetre. A blokkos megjelenítésnél mindig fontos, hogy vizuálisan jelezzük: itt még nem ért véget a dolog!
A következő blokk szintén mindhárom célcsoportot megszólítja, majd ahogy haladunk lejjebb, úgy differenciálódnak az üzenetek. Ha te is több célcsoportra szeretnél lőni, érdemes átgondolni/tesztelni, hogy mi legyen a sorrend, erre több variánst is kialakíthatsz:
- A legnagyobb célcsoport legyen elől
- A legjobban konvertáló célcsoport
- Az a célcsoport, akik ugyan eddig nem kerestek téged annyira sokan, de szeretnéd, ha inkább ők jelentkeznének.
Az utóbbi esetet „álom-vevőknek” is lehet nevezni, és a vállalkozásod más-más időszakaiban más-más célcsoport lehet a fő fókuszod. Én például szövegíró kivitelezőként kezdtem, egyértelműen arra szerettem volna „lőni”, aki ki akarja szervezni a szövegírást. Most viszont a könyvet szeretném egy kicsit jobban reklámozni, ezért hasonló esetben a „megtanulom” réteg kerülne előtérbe.
Miután a különböző célcsoportok egy egyszerű, átlátható, látványos, mégis nagyon fókuszált felületen megkapták az alapinfokat, az oldal még egyszer felajánlja a választási lehetőséget a végén, ami ugyanazokra a feliratkozó oldalakra vezet. Ennek az oldalnak az alján van lábléc, menükkel, ami landing oldalaknál annyira nem ajánlott, de már megbeszéltük, hogy ez egy speciális verzió, így itt – valószínűleg – nem okoz gondot.
Összefoglalva:
Nagyon jól oldották meg, hogy 3 célcsoportot szólítsanak meg egyszerre, és klassz, hogy már az elején igyekeznek is szeparálni őket. Ha hasonló problémát kell megoldanod, ez egy nagyon jó példa, de érdemes odafigyelni arra, hogy ha gombokat használsz, akkor vagy ne vidd más oldalra a látogatóidat, vagy gondoskodj arról, hogy ott is megfelelő információt kapjanak – célzottan nekik szólót.
Taster’s club
Szintén egy külföldi oldal a fenti cikkből, és azért választottam, mert egy előfizetéses rendszert értékesít, amiknek egyre nagyobb divatja van – nem véletlenül. Na jó, meg azért is, mert szeretem a jó whiskey-t😉
Az oldal fekete háttere és sötét színei rögtön 2 dolgot sugallnak:
- elegancia, luxus
- férfiasság, szivarfüst, whiskey
De jobban megnézve látjuk, hogy többféle italról van szó, különböző „klubokhoz” csatlakozhatunk.
Alapvetően nem szoktam javasolni a fekete háttér használatát, mert ha sok szöveget helyezünk el rajta, akkor nagyon fárasztó a szemnek, sőt, később is jojózik a látvány, ha olvasás után felnézünk a monitorból. Itt viszont ügyesen úgy helyezték el a szöveget, hogy egy pillantással átlátható legyen. Persze nem volt nehéz dolguk, hiszen az üzenet mindössze annyi: exkluzív klub a minőségi italok kedvelőinek. 4 pontban felsorolja a legfontosabb ígéreteket (köztük azt is, hogy ezeket az italokat nehéz fellelni, tehát valami extra különlegeset ígérnek!), van mellette egy ízléses kép, és már választhatunk is klubot. Ez azt jelenti, hogy a saját ízlésünk szerint iratkozhatunk fel az italokra: van whiskey-klub, vodka-klub, rum-klub, satöbbisatöbbi. És a végén van egy lehetőség a döntésképteleneknek, ők kérhetnek randomcsomagot, amiben minden hónapban más italokat kapnak.
Ó, és persze mindezt lehet ajándékba is adni😊
Összefoglalva
Nagyon látványos, a terméknek tökéletesen megfelel a sales oldal stílusa, és hát… nincs túlmagyarázva:D Ugyanakkor elég sok az opció az oldalon, ami könnyen elviheti a fókuszt, ha nincs megfelelően optimalizálva. Ha te is ilyen sok terméket szeretnél a sales oldaladra tenni, nagyon figyeld a statisztikákat, mert könnyen előfordulhat, hogy az a látogató, aki nem tud dönteni, „ijedtében” továbbáll…
3. Eat fat, get thin
Ezt az oldalt azért választottam be, mert az eleje nagyon jó: rögtön a címsorban, egy nagyon erős üzenettel nyit. „Felejts el mindent, amit a zsírról tudtál!”
Az alcím pedig azt mondja, hogy „a tudomány bebizonyította, hogy ha zsírt eszel, vékonyabb leszel (és visszafordíthatod a szívbetegségeket és a 2-es típusú cukorbetegséget.)” Ez egy olyan üzenet, ami ellentmond az eddigi ismereteinknek, ezért azonnal felkelti a figyelmet. A főmenüben pedig csak 3 dolgot találsz:
- a szakácskönyv képét, ami egy feliratkozó oldalra visz,
- az „egyél zsírt, legyél sovány” tanfolyam linkjét, (ami nem működik, így adok egy feketepontot)
- és egy linket, ami gyakorlatilag a webshopra mutat.
Itt tehát a landing oldal ellentmond a hagyományos formátumnak, vagyis vannak elnavigáló linkek, de alapvetően mindegyiknek az a célja, hogy a végén csilingeljen a kassza. Érdekes megoldás.
Természetesen a fő helyen itt is megvan az „útlevágó” gomb, ami a feliratkozásra visz.
Az oldal nagyon szépen kezeli a fő kifogásokat, és megvan rajta nagyjából minden, ami egy sales oldalra kell: vélemények, célcsoport megszólítása, és az is, hogy kinek NEM jó ez a program.
Összefoglalva:
A design-on én egy kicsit még javítanék (például az első üzenet kitölthetné a teljes képernyőt), de alapvetően nagyon jól összerakott oldal, különösen tetszik a menü-megoldása. Nagyon szívesen látnám a statisztikáit:D
4. DO! Marketing
Természetesen a magyar oldalak sem maradhatnak le a listáról, több oka is van annak, hogy pont Zsolt könyvét választottam:
- Erről az oldalról tudom, hogy nagyon sikeres, és sok példányt adott el rövid időn belül
- Egy olyan könyvről van szó, amit én is megvettem, és szerintem neked is hasznos lehet
- Ez ugrott be elsőre, amikor azon gondolkodtam, milyen magyar példa legyen, mert ez az egyik legfrissebb, amit láttam, és meg is maradt:)
Nézzük az élveboncolást!
Ami nagy különbség az eddigiekhez képest, az egy furcsa ellentmondás, ami már egy jó ideje feltűnt: míg külföldön egyre többször futok bele olyan sales oldalakba, amik viszonylag kevés szövegekkel, inkább ütős címsorokkal és CTA-kkal dolgoznak, addig Magyarországon még ezek a hosszabb oldalak mennek jobban, én is ezt tapasztalom az ügyfeleknél. (De vannak kivételek, mindjárt arra is kitérünk). Zsolt oldala 3 215 szó, 22 ezer karakter, ami rengeteg. (Ez a cikk, eddig a pontig kb. 1 300 szó.)
„Ki olvas el ennyit?”
– gondolhatnád. Nos, akik azért nyitják meg a könyv sales oldalát, mert ismerik Zsolt munkásságát, vagy valaki ajánlotta nekik ezt a könyvet, azok valószínűleg nem fogják elolvasni, ők már az elején tudják, hogy kell nekik. Hagyjuk a dumát, fogd a pénzem! Őket kényezteti a címsor a 3 legütősebb üzenettel + a Nagy, Piros Gombbal, ami egyből a vásárlásra ugrik.
„Minek kell akkor ennyi szöveg?”
– lehetne a következő kérdésed. A válasz pedig az, hogy mindenki másnak. Gyakori kérdés a sales oldalaknál, hogy mennyi szöveg kerüljön rá, és én erre mindig azt mondom: legyen elég ahhoz, hogy megválaszoljon minden felmerülő kérdést, belekerüljön minden bizalmi elem, de egy betűvel se legyen több, mint amennyi ehhez kell. Nem kell mindent hatszor elismételni csak azért, hogy hosszabb legyen, de azt sem teheted meg, hogy kihagysz fontos infokat, csak azért, mert szerinted nem fogja elolvasni senki.
Ha megnézed, itt is benne van minden elem, amiről beszélni szoktam:
- rövid, tömör üzenetek
- a célcsoportok definiálása (aka „Kinek ajánlom?”)
- haszon, avagy mit fogsz elérni, ha megveszed a könyvet
- kóstoló (10 kérdés, amire választ kapsz)
- ajánlások
- bónuszok
- upsell ajánlat
- árak (!)
- garancia
- bemutatkozás
- GYIK
De ami a legfontosabb: rendszeresen vannak útlevágások, vagyis olvasol, görgetsz, és ha bármelyik ponton úgy érzed, hogy oké, most már meg vagy győzve, akkor nem kell tovább görgetned és keresned a vásárlási lehetőséget, egyből oda visz téged.
Összefoglalva:
Hosszúnak tűnik ugyan, de okosan van tálalva, így nem megerőltető, és kedve szerint mazsolázhat az ember az információkból. Ez azért jó, mert minden embertípus talál benne magának érvet. Azt pedig pontosan tudom, hogy nagyon jól teljesített!
5. Netjet.hu
Zsolt oldalához hasonlóan ez is egy friss kampány, és pont az ellenkezője az előbbinek, hiszen itt a külföldi oldalakról ismert, rövidebb üzenetek dominálnak.
Norbert oldalát nagyon régóta követem, mert már az ingyenes anyagaiban is iszonyatosan hasznos dolgokat ad. Az utóbbi időben ritkán vásárolok online tréningeket, de most épp készülök feltankolni nála, ezért többször is megnéztem az oldalát az utóbbi időben:)
De a kis privát kitérő után nézzük a medvét!
Ha megnézed az oldalt, az általam is sokszor emlegetett sávos/blokkos felosztást alkalmazza, szépen váltogatva a színes és fehér blokkokat, így látványos és letisztult. De nem ez a főlényeg, hanem az, hogy szinte minden blokk egy monitornyi helyet foglal, és egy nagyon ütős főcím van csak rajta, pár mondatnyi, szellős szöveggel. Nem egyszerűen szuperül átlátható, de szinte hipnotikusan továbbítja az üzenetet az agyadba, méghozzá egyszerre csak egyet. Már az elején leszögezi, hogy 7 érvet fog felsorakoztatni, és ezek szép, logikus sorrendben követik is egymást, ezért nem érzem megerőltetőnek végigolvasni. Ha egy pillanatig az az érzésem, hogy túl sok az info, rápillantok a számra: ja, hogy már az ötödiknél tartok? Akkor mindjárt vége, oké, már kattintanék is.
Természetesen itt is van lehetőség az útlevágásra a vásárlással, illetve rendszeresen találkozni egy demo gombbal is, vagyis meg tudom nézni a cuccot élőben – ez egy nagyon erős bizalomépítő elem.
Az oldalon ugyan nincs külön GYIK menüpont, de a 7 érv nagyon ügyesen kezeli mind a felmerülő kérdéseket, mind az esetleges kifogásokat.
Összegezve:
Átlátható, végiggörgethető, és pont jó mennyiségű (1300 szó) szöveg van rajta, amit megfelelő mennyiségű, és a kampány apropójához tökéletesen passzoló grafika egészít ki. Szerintem nagyon ütős oldal lett, gratula hozzá! A listából ez a kedvencem:)
+1: Írd meg magad! szövegíró tankönyv
Akasztják a hóhért! Mielőtt azt hinnéd, hogy ez egy ügyes kis reklámfogás, és majd az egekbe magasztalom a tökéletes sales oldalam, máris kijelentem: egy frászt, én vagyok a legnagyobb kritikusom, már fekszem is fel a boncasztalra, méghozzá önként.
Kezdjük a magyarázkodással: nem ilyen lovat akartam, de ha régóta követsz, vagy olvastad a könyvem, akkor tudod, hogy az egyik kedvenc mantrám:
a kész jobb, mint a tökéletes!
Sok technikai nehézség volt a könyv megjelenése körül, és SOS kellett összeraknom a sales oldalam, ezért egy meglévő sablont használtam. A cél az volt, hogy meglegyen az MVP szint, elinduljon az értékesítés, és a tervek szerint közben a háttérben majd csiszolok egy jobb oldalt.
Ennyit a magyarázkodásról, most nézzük a jelenlegi verziót:)
A fő helyen lévő üzenet azoknak szól, akik már hallottak rólam, vagy a könyvről, ezért nincs benne semmi extra fanfár, csak annyit üzen: amiről már réges-régóta beszéltem, végre megszületett, itt a könyv! Ez hatékony volt a kampány kezdeti szakaszában, ami a meglévő követőimet célozta, de mostanra, amikor már mindenki vett belőle, aki várva-várta, ideje frissíteni, és az újonnan érkezőkre optimalizálni.
Ugyanez a helyzet a szöveggel, ami ezt követi, és hát… legyünk őszinték, az elrendezése sem valami kiugró. Itt jön ki nagyon, hogy nincs érzékem a designhoz, és nem is volt időm vele többet pepecselni.
Azért nem teljesen húznám le az oldalt, hiszen vannak erényei is: a statisztikákban látszik, hogy bizony megérte ennyi útlevágást tenni bele, mert igenis vannak, akik már az elején vásárolnának, ami szuper! A blokkos elrendezés is átlátható szerintem (de minden olvasónak jogában áll építő jellegű kritikákat megfogalmazni, csak tessék, csak tessék!), bár a színek összeválogatásáról bőven van még mit tanulnom.
A szövegezésnél kicsit bizonytalan voltam, mert egyfelől a minimál-irányzat felé akartam elindulni, másfelől annyi, de annyi mondanivalóm volt a könyvről, hogy a végeredmény ilyen öszvér lett. Itt jön ki a kiszervezés egyik nagy erénye, amit szintén sokat hangoztatok: néha hasznos, ha olyan emberre bízod a marketinged, aki NEM ismeri annyira a céget, vagy terméket, mert sokkal jobban látja a fókuszt, mint te, aki benne vagy. A szövegezés bizonyos részeinél rám fért volna egy erős kezű szerkesztő, de a javítás során már ígérem, hogy szigorúbb leszek magamhoz.
Összegezve:
Bizonyos szempontból elégedetlen vagyok a végeredménnyel, de ez teljesen normális, a saját munkáját az ember szinte soha nem látja tökéletesnek. Ami nem is baj, hiszen ez az elégedetlenség kényszerít rá arra minket, hogy egyre jobbak és jobbak akarjunk lenni.
A sales oldal jelenlegi verziója egyébként nagyon jól teljesített, az eredmények az első időszakban még felül is múlták az elvárásaimat, és heteken át úsztam a boldogságban:) Mostanra egy kicsit visszaesett, de nem gond, erre számítottam is: nem véletlen, hogy hamarosan érkezik a frissítés!
Tavaszra egyébként egy szuper akciót is tervezek vele, olyat, amit szerintem egyetlen marketingesnél sem láttam még korábban, szóval érdemes figyelned a facebook oldalamat🙂
Ennyit tehát a sales oldal esettanulmányomról. Neked melyik tetszett a legjobban – vagy melyik a legkevésbé? Ne kímélj, kritizálj, kommentelj!