fbpx
A múltkori blogbejegyzésben azt boncolgattam, mi a teendő, ha úgy érezzük, hogy semmi nem akar eszünkbe jutni.
Amikor már órák óta görnyedünk egy megnyitott Word dokumentum fölött és még mindig nem írtunk le három sornál többet.
Amikor úgy érezzük, hogy agyunkat valaki gonosz módon „off” állásba tette.

A legutóbbi ötletek azoknak kedveztek, akik otthonról, és/vagy rugalmas beosztásban dolgoznak, hiszen nem mindenki teheti meg, hogy munkaidőben elruccanjon egy-két órára kocsikázni, vagy beálljon a zuhany alá, és várja a megvilágosodást.
Ma viszont olyan ötleteket vonultatok fel, amik az íróasztalnál ülve is megvalósíthatóak és villámgyorsan visszakapcsolják a szürkeállományt, ezért akkor is ideálisak, ha már nagyon szorongat a határidő!

  • Először…
    Ha valami fontosat kell megírnod, azzal kezdd a napot.
    A legjobb, ha még a gép bekapcsolása előtt felskicceled egy lapra, mert a napi rutin, a levelek átolvasása már önmagában is képes arra, hogy „kiürítse” az agyad.
    Egyes kutatások szerint minden döntés – még a legkisebb is, például hogy kitöröld vagy spam-nek jelöld a kéretlen levelet – csökkenti a kreativitást.
  • Írj kézzel!
    Nem ismerem a dolog tudományos hátterét, de tény, hogy ha nem halad az írás, egy papír és egy toll csodákra képes. Hogy az-e a titok, hogy a kézírás más agyi tevékenységeket mozgat meg, vagy hogy ilyenkor csak erre koncentrálok és nem vonja el figyelmemet egy új e-mail vagy Facebook-értesítő, azt nem tudom, de tény, hogy működik.
    Ha nem megy az írás, térj vissza az ősi módszerekhez!
  • Bármi más eszköz.
    Néha nem a toll és a papír a megoldás, hanem bármilyen más eszköz. Ha egy picit magára hagyod a billentyűzetet – alkalmasint frusztrációd fő forrását – máris több dolog jut eszedbe! Néha nem a kedvenc agyonhasznált füzetem a megoldás, hanem a telefon vagy a tablet. Hihetetlen, de már attól is elindul a gondolatfolyam, hogy az ember új eszközön kezd írni vagy gépelni!
  • Más helyszín
    Ha szabadabb munkahelyen dolgozol, sétálj el a közeli kávézóba, ha irodában kell csücsülnöd, akkor tedd át a székhelyed az étkezőbe, tárgyalóba, vagy csak egy másik asztalhoz! Sokszor már attól is elindul a „belső mozi”, hogy a változatosság kedvéért egy másik falat bambulsz bambán.
  • Szellőztetés, kávé, pár perc mozgás…
    Mind azt a célt szolgálják, hogy több oxigénhez jusson az agyad. Erre nagy szüksége van, ha komoly teljesítményt vársz el tőle. Ha szégyenlős vagy és nincs kedved az irodában fitness-elni, elbújhatsz a mosdóba is és nyújtózkodhatsz egy-két alaposat, de az interneten is rengeteg videót találsz irodai edzésre, például itt.
  • Elmetérkép
    Kötetnyit írtak már a témáról, például itt is találsz egy jó kis összefoglalót, így én most nem is mennék bele alaposabban.
    Röviden felvázolva: az elmetérkép nem más, mint gondolataid egyszerű feltérképezése, a téma vázlatos feldolgozása. Egy jó elmetérkép segít átlátni a fejedben uralkodó káoszt és egyszerű szamárvezetőként funkcionál. Érdemes rászánni az időt, hiszen utána nincs más dolgod, mint szépen begépelni, amit összeírtál.
    Lehet színezni, nyilazni, firkálni, lényeg, hogy te értsd!
    Itt van például ennek a bejegyzésnek az első elmetérkép-verziója.*
  • A kreativitás blogbejegyzés elmetérképe
    Én ezt is jobban szeretem kézzel írni mindenféle firkapapírokra, de ha te jobban szeretsz a számítógéppel bíbelődni, itt van egy jó kis ingyenes program gépre, egy másik pedig okostelefonra a menetközbeni ötletelésekhez:)
  • Végül
    Ha végre megszületett a fejedben az ötlet, ne habozz, írj!
    Csukd be az ajtót, kapcsold ki a böngészőt, telefont, e-mail klienst és ne törődj semmi mással!
    Az ötletek ugyanis illékonyak, a pillanat törtrésze alatt ki tudnak csusszanni a fejedből…

Persze ez még mindig csak töredéke a több ezer, kreativitást fejlesztő ötletnek. Ha van saját tipped, nyugodtan írd meg a kommentek közé:)

*Amiből kiderül, hogy miért szövegírónak mentem, miért nem mondjuk grafikusnak.

Szeretnél még több hasznos tippet?

Megjelent az írd meg magad! szövegíró tankönyv vállalkozónak, amibe 336 oldalnyi tömény okosságot írtam bele a szövegírásról, vásárlói pszichológiából, vállalkozásról, tartalommarketingről, értékesítésről…

Ahol a figyelemfelkeltő, ellenállhatatlan, hatékony webszövegek születnek.

Szolgáltatások

  • Marketing szövegírás
  • Tartalommarketing
  • Keresőoptimalizálás
  • Sales oldalak