„Szia birge! Klassz a weboldal, amit korábban írtál, de a SEOs azt javasolta, hogy át kellene írni a főoldalt és a termékleírást 1 000 szóra, mert a google mostanában a hosszabb szövegeket szereti.” – jött a kérés 1 héten belül 2 különböző ügyféltől is. Természetesen boldogan álltam rendelkezésre, első pillanatban bele sem gondoltam a dologba, rábólintottam. Írás közben esett csak le a tantusz.

Régen volt a pánik, hogy az emberek nem olvasnak. Írjunk minél rövidebbet, függetlenül attól, hogy ez blogposzt, sales oldal vagy weboldal.
A google algoritmus alapján először 400 szóban, majd 200 szóban határozták meg a minimumot, és sokak számára ez volt egyben a maximum is. Jöttek a keresőoptimalizálási igények, és én egyenként magyaráztam meg az ügyfeleimnek, hogy ne féljenek a hosszabb szövegtől, nem harap: ha jó az írás (márpedig jó lesz!) és tartalmas, érdekes, akkor az emberek el fognak olvasni hosszabb szövegeket is. Ugyanakkor 200 szóban értelmesen kifejteni bármit – szinte lehetetlen.

Erre rájött a google is, és elege lett a semmitmondó, rövid tartalmakból. Egyre jobban szereti a hosszú, 1 000-1 500 szavas szövegeket. Hurrá, végre nem kell visszafogni a grafomániát, adhatunk igazi tartalmat, csupa-csupa hasznosságot!

És ekkor jött be ez a két megrendelő (akikkel amúgy már viszonylag régóta dolgozunk együtt, nagyon jó a kapcsolatunk), hogy írjunk 1 000 szavas weboldalt. Oké… mondtam… majd kapcsoltam. 1 000 szó a főoldalra? Vagy termékleírásnak? Nem lesz ez egy kicsit sok? Ki fogja ezt elolvasni? (a keresőrobotokon kívül)

Mi a különbség? Miért jó az 1 000 szó a cikkben, és miért nem jó a weboldalon?

A titok a szöveg típusában és a felhasználói szokásokban rejlik. Amikor én odatévedek a weboldalad főoldalára, az olyan, mintha el akarnál hívni randira. Még nem tudom, ki vagy, mit akarsz, mit árulsz. Még semmit nem tudok rólad. Először azt kérem, hogy mutatkozz be (még ha képletesen is). Győzz meg, hogy randizni akarok veled. Mutasd meg, hogy érdemes rád szánnom az időt. Ne ostromolj rögtön ezer szavas nagymonológgal, csak keltsd fel a kíváncsiságom, méghozzá gyorsan, mert különben 3 másodpercen belül becsukom az oldalad.

Ha ez megvan, és már érdeklődöm irántad, megnézném esetleg, hogy mivel foglalkozol. Megnézem egy aloldaladat, vagy ha megtetszett egy termék, akkor rákattintok. Itt még mindig csak ismerkedünk, már elfogadtam a meghívásod és beültünk egy kávéra. Ne öntsd rám rögtön az egész élettörténetedet, figyelj oda rám, éreztesd, hogy tudod, mit akarok, és te leszel a megoldás a problémáimra. Hagyj levegőhöz jutni. Hadd olvassam el gyorsan a bemutatkozásodat, vagy hadd nézzem meg a szolgáltatásaid listáját.

Viszont ha valahol rákattintottam egy érdekes témára, ha valahol olyan tudást vagy információt ígértél, ami engem érdekel, akkor én teszem meg feléd az első lépést. Ekkor már szívesen szánom rád az időt és az energiát, elolvasom az 1 000 szavas cikkedet, mert pont erre vagyok kíváncsi. (Ne élj vissza a bizalmammal, a cikk tényleg legyen jó és hasznos.)

Ha eldöntöttem, hogy vásárolok tőled, és a termékedre kattintok, annak a leírása legyen megint gyorsan átlátható. Adjon meg minden infót, de ne akarja magát letuszkolni a torkomon. Hiszen végülis már kattintottam, nem?

Összefoglalva: a szakmai véleményem az, hogy soha nem szabad csak a google (vagy csak a facebook, vagy csak bármilyen más szolgáltató) algoritmusának írni.

Soha nem szabad megfeledkezni a legfontosabbról: az olvasóról.

Ő fog nálad pénzt költeni. Ha mindig ő van a középpontban, ha mindent megteszel azért, hogy az ő igényeit kiszolgáld, akkor szinte bármilyen algoritmusváltást túl fogsz élni. Azok az ügyfeleim például, akik korábban 200 szavas blogbejegyzést kértek, de egy érdekesebb témánál akár 8-900 szót is írtam nekik, most tapsikolnak örömükben: eljött az ő idejük. A régebbi cikkeik mostanra be vannak betonozva, feltérképezte a robot, és a legújabb igények szerint jobb helyen is fogja hozni.