fbpx

Szövegírás alapjai című sorozatunkban már beszéltünk az AIDA módszerről, az érdeklődés felkeltésének, megtartásának, irányításának „művészetéről”, amivel elérheted, hogy szövegeidet megnyissák, végigolvassák és reagáljanak rá az olvasók. Ez a reakció lehet a like gomb megnyomása, egy komment, vagy akár egy vásárlás, lényeg, hogy történjen valami!

Ma a szövegírás egy másik, szintén nagyon fontos alaptechnikájáról fogok mesélni, a haszonérvelésről.
Vigyázat, őszinte bejegyzés következik, keresetlen véleménynyilvánítással, mimózáknak nem ajánlott!
Ha nincs időd végigolvasni a bejegyzést, akkor csak annyit jegyezz meg:

az olvasót az olvasó (azaz ő maga) érdekli legjobban.

Az összes többi ezután a fenti tétel kifejtése lesz:)

A leggyakoribb hiba

A te terméked és szolgáltatásod a legszebb, legjobb, leghatékonyabb, legsikeresebb a piacon. Rengeteg ISO-minősítést gyűjtöttél be, iszonyatosan sok szakmai díjjal büszkélkedhetsz, különben is, legalább 30 éve dolgozol a szakmában.
Joggal gondolhatnád azt, hogy ez már teljesítmény, erre kell alapoznod marketingszövegeidet és a vevők csak úgy özönleni fognak!

Emlékszel még a bejegyzés fő tételére? Az olvasót ez nem érdekli, mert ez nem az olvasóról szól. Ez rólad szól. Ráadásul 10 konkurensed közül legalább 8 hasonló szöveggel hirdeti magát, tehát még csak ki sem tudsz tűnni a tömegből. A maradék két konkurensnél azért nem találsz ilyeneket, mert nekik több eszük van (vagy még ennél is kevesebb).

Gondold át; hogyan tudnád az olvasóiddal elhitetni, hogy ezek az előnyök NEKI lesznek jók? Mi haszna van neki a te ISO szabványodból meg 10 éves fennállásodból?

Itt jön a képbe ez az egyszerű, mégis nagyszerű technika, ami nem véletlenül terjedt el a marketing világában; a haszonérvelés.
3 szót kell csak megjegyezned hozzá:

  1. Tulajdonság
  2. Előny
  3. Haszon

A legnagyobb nehézség, hogy a hármat ne keverd össze, ha ez megvan, akkor a többi már gyerekjáték!

A mai leckében két példán keresztül mutatom be az eszköz működését: visszatér Példa Petra, aki termékekkel foglalkozik és én, aki szolgáltatással. (Kék betűvel a tulajdonság, előny és a haszon, mindig az épp aktuális).

Terméktulajdonság

Nagy Tímea birge, mint szövegíró egy valóságos kincs. Idézet Radogna Edittől.Ez a legegyszerűbb, ez a rész szól rólad. Igen, korábban azt írtam, hogy nem magadról kell áradozni, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell bemutatnod a termékedet egy pár szóban! Ez továbbra is fontos része a haszonérvelésnek, csak nem ezen van a hangsúly.

Petra pöttyös gombákat készít. Minden gomba egyedi, kézzel készített, piros alapon fehér pöttyökkel, fehér törzzsel.

Nagy Tímea birge marketing szövegírással foglalkozik. Szövegei olvasmányosak, ugyanakkor hatékonyak.

Termékelőny

Ez még mindig a pozitív tulajdonságok taglalása, de nem a te, hanem az olvasó szemszögéből. Tehát most nem azt írod le, hogy a terméked jó minőségű alapanyagból készül, vagy hogy a szolgáltatásodat mindig kiemelt odafigyeléssel végzed, hanem hogy ez milyen hatással lesz az ő életére.

Mondjuk úgy; ez a kettes szintű marketing-blabla, általában idáig a legtöbb termékleírás eljut.

Brit tudósok kimutatták, hogy a piros és a fehér színek nagyon fontosak a színterápiában, hiszen a piros a szerelmet, melegséget idézi, míg a fehér a tisztaságot, őszinteséget juttatja az ember eszébe, egy ilyen kis szobrocska kellemes, meghitt hangulatot teremt bármely lakásban.

Nagy Tímea birge szövegei bizonyítottan hatékonyak, hiszen a statisztikákból látható, hogy az ő általa írt sales oldalakon az olvasó több időt tölt, általában végigolvassa és a végén meg is rendeli az adott terméket vagy szolgáltatást.

Még jobb, ha más is megerősíti:

Az analytics adatok szerint megnőtt a látogatók által az oldalon eltöltött idő hossza. Úgy látszik, nem csak én szeretem birge szövegeit olvasgatni, hanem a látogatóim is:)

A QR Jewel Kids biztonsági gyermekékszer bekerült egy NLCafe-s összeállításba. Mivel velük semmilyen közvetlen kapcsolatom nincs, bizonyára a google-ön keresztül találtak rá az oldalamra. Ez az egyetlen cikk a weboldal forgalmát az ötszörösére növelte!

Csernai Kata

Termékhaszon

Amit az olvasód kapni fog a termékedtől. Fontos! Nem összekeverendő az előnnyel, itt nem a pozitív tulajdonságokat kell felsorolni, hanem azt kell megmutatni neki, hogy mennyivel szebb lesz az élete! Nyugodtan engedd szárnyalni a fantáziád és próbálj túllépni a közvetlen előnyökön. Mutass meg az olvasónak egy szebb, jobb életet, egy gyönyörű világot, ahova csak a te terméked juttathatja el:)

A szaknyelvben ezt a világot nevezik reklámédennek és ha bekapcsolod a tévét, bármelyik hirdetésben ezt látod: ahol a család mosolyogva ébred, friss narancslevet reggelizik, mindenki energikus és boldog, 60 évesen is emelgetik az unokákat, fehéren csillognak a fogaik és a kisbabák száraz popsival alusszák át az éjszakát.

Legyen bármilyen stresszes egy munkanapja, hazaérve mindig boldog lesz, hiszen a pötyös gombák rögtön felvidítják majd. Mosolya átragad majd férjére, gyermekeire, barátai irigyelni fogják felhőtlen életüket!

Euró mint egéralátétHa én írom marketing szövegeidet, olvasóid nagyobb bizalommal fordulnak hozzád, elkötelezettebbek lesznek, többet vásárolnak majd nálad. Nagyobb bevételeidnek és rengeteg felszabadult szabadidőnek köszönhetően minden évben megengedheted magadnak, hogy két hetet a legszebb tengerparton tölts!

 

A három blokk sorrendje szabadon módosítható, felcserélhető, az adott szövegre illeszthető, sőt, ha „teaser” jellegű kampányban gondolkodsz, akár szét is bonthatod három (vagy több) kisebb szövegre. Egy biztos: mindhárom egyformán fontos!

Te fel tudod sorolni egy-egy mondatban top terméked tulajdonságát, előnyét, hasznát?
Tedd meg itt a kommentek közt!

Ahol a figyelemfelkeltő, ellenállhatatlan, hatékony webszövegek születnek.

Szolgáltatások

  • Marketing szövegírás
  • Tartalommarketing
  • Keresőoptimalizálás
  • Sales oldalak