Figyelem! Az alábbi blogbejegyzés nyomokban markáns véleményt tartalmazhat, érzékeny lelkületű marketing-guruknak vagy marketing-gurukat vakon követő olvasóknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Mielőtt elolvasod, tudd, hogy jogodban áll nem egyetérteni és véleményedet kulturált keretek között kifejteni a komment-szekcióban.
Ezt a blogbejegyzést igazából már januárban meg kellett volna írnom, de csak most telt be a virtuális hócipellőm annyira, hogy valóban klaviatúrát is ragadjak. (meg elfoglalt is voltam, de ez most egy másik téma.)
Szóval minden év januárjában, minden szakmában felbukkannak az okos megmondóemberek, akik megpróbálják megjósolni, miről fog szólni a következő év. A horoszkópák a csillagok állását elemzik, a marketing szakemberek pedig az általános trendekből próbálnak következtetéseket levonni.
És ez rendben is van így; ha az ember elcsíp egy jó tanácsot és előre tervez, akkor megalapozhatja az új esztendő sikerét.
Az idei jóslat; 2014 a tartalommarketing éve lesz.
BULLSHIT-ALARM!
Miért mondják, hogy a tartalommarketing lesz az idei év kulcsszava?
Ennek a fő okaként a legtöbb szerző a Google-algoritmus változását jelöli meg.
Vagyis hogy már nem lehet előre kerülni a keresőkben azzal, hogy az ember néhány kulcsszóra optimalizálja a honlapját, mert ezek a piszok keresők okosodnak ám! Aki az első helyekre akar kerülni, annak bizony folyamatosan, minőségi tartalmat kell szolgáltatnia.
Akkor most én, mint marketing szakértő, megmondom a tutit, mindenki figyeljen:
2014 a spanyolviasz éve lesz.
Miért?
Mert a tartalommarketingnek az égvilágon semmi köze nincs 2014-hez.
Azaz egyetlen apróság: valaki okosan odabiggyesztette a „marketing” szót a tartalomhoz és ezzel feltalálta a spanyolviaszt.
Mit jelent az a szó, hogy tartalom?
A wikiszótár szerint: ”
2. Átvitt értelemben: A közlendő összessége, ami egy szellemi alkotás üzenete, amit annak tárgyával, témájával kapcsolatban elmondanak, kifejtenek, előadnak.”
Tehát tartalom=szellemi alkotás üzenete és amit a témával kapcsolatban kifejtenek.
És akkor most lerántanám a leplet a 2014-es év nagy felfedezéséről: 2013 is a tartalommarketing éve volt. 2012 is, sőt, már az i.e. VIII. század is (ekkor született például az Iliász, ami szintén tartalom).
Miért?
Mert az emberek a kommunikációs során üzeneteket, tartalmat adnak át egymásnak.
Ez lehet egy információ, egy történet, egy mese, lehet céltalan pletykálkodás; minden ember, minden nap gigabájtnyi tartalmat állít elő és ad tovább.
Ám jött az internet és jött a küzdelem a keresők pozícióiért és sokan hirtelen megfeledkeztek a tartalomról; az volt a fontos, hogy a megfelelő kulcsszavak minél sűrűbben forduljanak elő, a szöveg olvashatósága másodlagos volt.
Egyszer írtam egy szöveget egy SEO-specialistának, aki ragaszkodott hozzá, hogy a 3 megrendelt kulcsszó egyenként 8%-os sűrűséggel jelenjen meg a szövegben, vagyis a 3 szó összesen a szöveg 21%-át tegye ki!
Elárulom, hogy még névelőkből sincs 21% egy szövegben. A magyar nyelv szép és gazdag, rengeteg szinonimával, de ha csak a kulcsszavakra gyúrunk, akkor az oldalak és a blogbejegyzések az ember számára olvashatatlan katyvaszt jelentenek csak. Hiába szereti a kereső, ha a kutya sem olvassa végig!
Ám az új Google algoritmusok egyre okosabbak, a kulcsszavak egyre inkább háttérbe kerülnek, helyette felértékelődnek olyan információk, mint például az oldalon töltött idő, a szociális hálókon terjedés mértéke, vagy a kommentek száma.
(És sok más, de ennek részletes kifejtését meghagynám a SEO-guruknak)
Végre az számít, hogy az olvasóknak, olvasókhoz szóljunk és nem az, hogy a keresőket elégítsük ki.
Szóval 2014 nem a tartalommarketing, hanem újra a minőségi tartalom éve lesz!
„Elárulom, hogy még névelőkből sincs 21% egy szövegben. A magyar nyelv szép és gazdag, rengeteg szinonimával, de ha csak a kulcsszavakra gyúrunk, akkor az oldalak és a blogbejegyzések az ember számára olvashatatlan katyvaszt jelentenek csak. ”
Maximálisan egyetértek!!!
Üdv: Kriszta 🙂
Az a szomoru, hogy evekig mukodott, hogy kulcsszohalmozassal irt, hosszu szovegeket jonak ertekelt a google algoritmusa. En is orulok, hogy par eve jobban ertkelik a minoseget vegre. Ellenben az ilyen bullshit oldalakhoz evekig nem kellett nyulni (tartalmahoz). Ma mar, foleg ha egy adott iparagban tendencia – folyamatossan kell boviteni a (relevans) tartalmat.
Ezt sem tartom annyira jo otletnek, szakma helyett/melle tartalomszolgaltatas bizniszbe is be kell lepni. Erdekes valtozasok az online jelenlet miatt 🙂
Ha nem a Google-nek írsz, hanem az olvasóidnak, akkor ez nem probléma.
Most azért esik sok szó a tartalommarketingről, mert a kereső is ráharapott a friss tartalmakra. De gondolj csak bele: kit akarsz megfogni az oldaladon? A keresőrobotokat? Ők egy fillért sem fognak nálad elkölteni. Az embereket akard megfogni. Akkor viszont a tartalom jó, mert
Bizalmat ébreszt
Meggyőzi a látogatót a szakértelmedről
Előre megválaszolhatod a leggyakoribb kérdéseket, ezzel időt spórolsz magadnak
„Képezheted” az olvasóidat, hogy felismerjék az általad nyújtott minőséget (és ne csak az árakat nézzék)
Ráadásul ha folyamatosan írsz a témádról, akkor folyamatosan kutatnod is kell, így állandóan up-to-date vagy, ami csak növeli a szakértelmedet.